Image

Jóna-Kertész Dóra vagyok, háromgyermekes családanya, kismama-és baba-mama jógaoktató, tradicionális jógaoktató.

Emlékszem amikor először a jógaszőnyegre léptem.

Szinte zavart az a csend és nyugalom, ami körülvett. A ráhangolódásnál az óra elején a nadrágomat igazgattam és az óra felénél amikor mindenki fókuszált a belső énjére, én az óra mutatóját figyeltem fél szemmel, hogy mikor halad már előre.

Image
Image

Aztán jött egy törés az életemben és egyik napról a másikra változott meg minden.

Akik körülöttem voltak és látták a mindennapjaim, azt várták mikor fogok összezuhanni, mert másokkal évek alatt történik mindaz, ami velem pár nap leforgása alatt. De mivel két csöppség volt az oldalamon, ezért tartanom kellett magam.

És ekkor már nem ráléptem a jógaszőnyegre, hanem megérkeztem.

Élveztem és hálával fogadtam a csendet és a nyugalmat, ami körülvett. Az óra felénél amikor mindenki fókuszált a belső énjére, én a könnyeimet törölgettem és éreztem, ahogy tisztulnak a gondolatok a fejemben és oldódnak a blokkok, teret adva az áramló energiának ami az erőt adta a talpra álláshoz.

Image
Image

Édesanyaként kimeríthetetlen erővel kell rendelkeznünk és tudom mennyi munka van abban, hogy legyenek tartalékaink.Ezért végeztem el a kismama jóga képzést, hogy Édesanyáknak a legelső perctől kezdve támogatást nyújtsak az Anyává válás útján és már a várandósság is nyugodt és harmonikus legyen.

A harmadik várandósságom alatt már végig jógáztam és amit most tapasztaltam a mindennapi jógagyakorlással és meditációval az valami csoda volt és életem minden területére kihatott, sőt még babámra is aki most a születése után 9 héttel hihetetlen kiegyensúlyozott és boldog baba.

Veresegyházon levő FitoTraining Életmód Stúdiómban a hozzám járó Kismamákkal van lehetőségem ezt a tapasztalatot megosztani. Ezúttal viszont szeretnék még több várandós Édesanyának segíteni, azért hogy az a 9 hónap tényleg varázslatos, és az azt követő időszak pedig szorongásmentes és örömteli legyen az egész családnak.

Információ

Legyél kiegyensúlyozott Édesanya a várandósság első pillanatától kismama jógával, baba-mama jógával és tradicionális ommommy jógával.
 
Jógaórák személyesen Veresegyházon és az ország egész területén online.

Következő órák

Nincsenek közelgő események..