Reggel óta záporoznak a születésnapi köszöntő üzenetek szinte minden csatornán.Ilyenkor mindig melegség tölti el szívemet, mert nemcsak a családtagok és barátok gondolnak rám ezen a napon, hanem még olyan ismerősök is, akikkel ritkán vagy szinte sosem beszélünk, de a közösségi oldalaknak köszönhetően mégis figyelemmel kísérjük egymás életét. Hálát adok mindig ezért a szeretetért! A napot majd a jól megszokott családi hagyomány szerint születésnapi vacsorával, tortával és ünnepléssel zárjuk, aztán egy évvel öregebben teszem majd le a fejemet a párnára:)

De úgy gondolom a születésnap nemcsak rólam kell, hogy szóljon. Nemcsak a gyermek születésének a megünnepléséről, hanem az Édesanya megköszöntéséről is, hiszen a születés és a szülés kéz a kézben jár. Világrajövetelünket (hüvelyi szülés esetén) egy szülési folyamat előzi meg, ahol anya és baba csapatmunkában haladnak előre lassan (vagy gyorsan) a tágulási (vajúdási), majd a kitolási (amikor a baba megszületik) szakaszban azzal a közös céllal, hogy mihamarabb meglássák egymást és összebújhassanak végre.

A mi születésünk Édesanyáink szülési élménye. 

Vajon tudjátok-e, hogy hogyan jöttetek a világra? 

Beszélgetettek-e már Édesanyáitokkal arról, hogy milyen volt az ő szülési élményük? 

Háborítatlan, fájdalommentes szülésük volt?

Volt valami elakadás? Volt-e olyan helyzet ami feszültséget, félelmet okozott bennük és ez nehezítette a születést?

Amikor szülésfelkészítést tartok ezeket a kérdéseket mindig felteszem a kismamáknak és általában azt a választ kapom, hogy erről még sosem beszélgettek. Miért fontos ez? Mert saját születésünk emlékként vésődik be a tudatalattinkban és amikor saját babánkat hozzuk a világra, akkor ezek a rögzült minták felelevenedhetnek a szülési folyamatban és főleg, ha egy traumaként ért minket, akkor hasonló vagy ugyanazt a szülési élményt generálhatjuk. De ha ezekről beszélgetünk Édesanyáinkkal a szülést megelőzően akkor ezek az érzelmi blokkok oldódnak mind gyermeknek, mind édesanyának.

Túl három szülésen (kettő hüvelyi és egy császármetszés) belegondoltam abba is, hogy milyen nehéz lehetett Édesanyámnak megélni a szülést egyedül, hiszen akkor még nem volt divat (sem megengedett) az apás szülés. Sőt Édesapámat vezetékes telefonon hívták a munkahelyén, hogy megszületett a kislánya. Milyen más világ volt. 

De Édesanyám mégis két gyönyörű és egészséges gyermeket is a világra hozott (Nővérkémet 7 évvel korábban az én születésem előtt, Karácsony másnapján:) és, mint egy igazi OMMommy a benne rejlő tökéletes, isteni tudás szerint nevel és kísér végig minket spirituális fejlődésünk útján mind a mai napig. 

Köszönöm szépen Édesanyám a létezésem!

Az ősz a lélek évszaka. 

A természet ilyenkor lelassul, elcsendesedik, befelé fordul.

A fák elengedik a leveleiket, és talán nekünk is érdemes egy kicsit megállni és megnézni:

Mit vagyok kész én is elengedni?

Melyek azok a dolgok az életemben, amelyek már elszívják az energiámat?
Mi az, ami már nem táplál?
Mi az, ami már nem visz előre?
Milyen rétegeket viselek magamon, amelyek már nincsenek összhangban azzal, aki valójában vagyok?

Talán érdemes egyszer leülni egy üres papír fölé, és őszintén végiggondolni ezeket.

Nekem az egyik legnagyobb ilyen elengedés az volt, amikor kiléptem egy házasságból.

Már éreztem, hogy nem fejlődöm benne. Hogy az a kapcsolat már nem engem szolgál. Sőt, egy idő után azt vettem észre, hogy már én sem vagyok igazán önmagam.

Más szokásaim lettek.
Másképp viszonyultam az emberekhez.
Másképp voltam jelen a gyerekeim mellett.

És tudtam, hogy ezen változtatnom kell.

De az elengedés akkor nem felszabadító érzés volt.

Félelmetes volt.

Nem tudtam, mi lesz utána.
Nem tudtam, hogyan fogok boldogulni a gyerekeimmel.
Nem tudtam, hogyan alakul majd anyagilag az életünk.
És azt sem tudtam, lesz-e elég önbizalmam ahhoz, hogy egyedülálló anyaként helytálljak.

Csak azt tudtam, hogy maradni már nem tudok úgy, hogy közben önmagam maradjak.

Úgyhogy féltem, de elindultam az ismeretlen felé.

És ma már tudom, hogy életem egyik legfontosabb döntése volt.

Mert azután egy olyan forgatókönyv kezdett íródni, amit akkor még a legszebb álmaimban sem mertem volna elképzelni.

Sokkal jobb lett, mint amit valaha el tudtam képzelni. 

Talán ezért szeretem annyira az ősz üzenetét. 

Mert az elengedés nem mindig arról szól, hogy elveszítünk valamit.

Néha arról szól, hogy helyet csinálunk annak, ami végre valóban hozzánk tartozik.

Ezen a héten én is erre hívlak Titeket.

Nem kell mindent elengedni.
Nem kell azonnal változtatni.

Csak figyeljünk egy kicsit befelé, és adjunk magunknak teret arra, hogy meghalljuk, mire van igazán szükségünk.

A heti szankalpánk: 

Bízom az életben és képes vagyok az elengedésre. 

Ezt a gondolatot visszük magunkkal a heti jógaórákra is.
A gyakorlásban is keressük majd a stabilitást, a befelé figyelést, a felesleges feszültségek elengedését – és azt a bizalmat, hogy amikor valamit leteszünk, helyet teremtünk valami újnak.

Bízom az életben, és képes vagyok az elengedésre.

Egy éve negyedszerre mentünk már be a kórházba, hogy most már talán benn maradunk. És igen, így lett!

Május 23.-án benn tartottak a kórházban, hogy kicsit rásegítsenek az orvosok, hogy Róza a világra jöjjön.

Sokféle módja van annak, hogy nyugalmi állapotba kerülj és megtaláld a belső békéd, de talán a legegyszerűbb ha kialakítasz magad körül egy olyan teret, ahol bármikor megpihenhetsz és feltöltődhetsz.

Arra bátorítalak, hogy találj egy olyan szegletet az otthonodban, ahol megteremtheted saját szent teredet. A szent ez esetben abban a megfogalmazásban értendő, hogy az a hely, ahol el tudsz csendesedni egy picit, hogy lángra gyújtsd belső fényedet, amivel beragyogod a körülötted élőket.

Számtalan feladatot kell teljesíteni napi szinten Édesanyaként és vannak olyan napok, amikor annyira bele tudunk kerülni a teendők örvényébe, hogy megfeledkezünk megállni, nyugodtan ebédelni, kortyolgatni egy csésze teát és csak versenyt futunk az idővel, hiszen mindjárt menni kell a gyerekért az oviba, suliba, aztán kezdődnek a különórák, aztán vacsi készítés, fürdetés egy kis játék és este 11 körül holtfáradtan esünk be az ágyba. Ismerős?:)

Ezek alól a feladatok alól nem lehet kibújni, mivel mindent meg akarunk adni a gyerekeinknek, hogy a lehető legjobb tanításban, fejlődésben és szeretetben legyen részük. De mi lenne ha ezt az időszakot nem teherként élnénk meg hanem örömmel a lelkünkben lavíroznánk a gyerekekkel az egyik külön óráról a másikra?

Az utóbbi állapot könnyen elérhető, ha megengedsz magadnak akár napi 5 percet a saját szent teredben. 

Ha megtaláltad a Te kis részedet, akkor helyezz el benne egy fotelt, széket vagy akár jógamatracot, meditációs párnát. Használj olyan színeket és tárgyakat, amelyek nyugalmat árasztanak a számodra. (Nekem például egy zöld és bézs színű kép lóg a falon, amin egy női alak ül meditáló pózban, alatta pedig a Namasté jelentése olvasható.)

Elhelyezhetsz növényt is ebben a térben, mivel a természet közelsége gyógyító erővel bír. 

Vedd magad körül gyertyákkal vagy füstölőkkel. Figyeld meg, hogy amikor meggyújtasz egy gyertyát és követed a lángot a szemeddel, már kizárod a külvilágot és segít a befelé figyelésben. A füstölő pedig megtisztítja a teret és belélegezve a bennünk levő negatív energiákat is eloszlatja. 

Próbáld meg minimalizálni a zavaró tényezőket (akár erre a kis időre némítsd le a telefonodat is) és meghallani belső éned hívó hangját. Egy pár percnyi kapcsolódás önmagaddal és a belső egyensúlyod visszaállítása olyan hatást tud generálni, mintha egy hosszú, mély alvás után ébredtél volna fel és máris egészen más hangulatban fogod folytatni a napod!

A Föld napja kapcsán az volt az első gondolatom, hogy mennyit ad nekem a természet és milyen hatalmas energiával tudja megtölteni a testem, lelkem egy-egy nehezebb napon. Szerencsések vagyunk, mert Veresegyházon ahol élünk csodálatos természeti adottságok vannak, így könnyű akár a hétköznapokban is kiszaladni a tóhoz vagy az erdőbe egy kis energiatöbbletért.